Kiderítették, hogy az olaszok állva szeretik

Ezért bírják jobban az olaszok

Aki már járt Olaszországban, az tudja, hogy minden egyéb mellett a kávézásnak is megvannak az iratlan szabályai. Ezek természetesen nem kőbe vésett szigorú szabályok, de elvárják, hogy betartsuk őket,. Ezzelis érzékeltetik hogy mi ott idegenek, vagyis „stranierik” vagyunk.

Az egyik ilyen szabály, hogy tejjel csakis délelőtt isszák a kávét. A kávénak számtalan tejjel készült variációja ismert (pl. Cappuccino, a Caffé Latte vagy a Latte Macchiato), de az olaszok szigorúan csak délelőtt és mindig étkezés előtt isszák őket. Így a nálunk ebéd után kért cappuccinó náluk ismeretlen dolog. Persze a túristáknak kihozzák, de felkászülhetünk rá, hogy biztosan furcsán néznek majd ránk.

Csak egyszerűen! A kávéfogasztást sem bonyolítják túl. Nem hódítanak náluk a különféle ízesített kávék. Ezek ugyan divatosak, de nem autentikusak. Ez alól csupán néhány nagyváros kivétel.

Espresso vagy Caffé az igazi? A presszó kávét jelentése olaszul espresso. Ezt a nevet az olaszok nem nagyon használják. Nekik a kávé, egyértelműen a caffé. Ha tehát espresso kávét szeretnénk, egyszerűen kérjünk egy kávét. Érteni fogják.

A dupla kávé fogalma helyenként ismeretlen. Az olaszok sok kávét isznak, de kis adagokban. Tehát ha duplázni akarnak, inkább isznak kettőt egymás után. Ahogy mi szeretjük Ha dupla kávét (egy csészébe lefőzött kettő espresso) kérünk, ezt nem mindenhol fogják érteni.

Legyünk határozottak. Az olaszok nyíltak, hangosak és tolakodnak. Ha a barista éppen háttal áll nekünk, nyugodtan kérjünk mi is jó hangosan kávét. Biztosak lehetünk benne, hogy nem fog megsértődni.

A kávé állva az igazi. Ha csupán egy kávét szeretnének inni, azt állva teszik és egy hajtásra. Sok bárban emiatt a kávé olcsóbb is állva (al bar-a pultnál), mint ülve. (al tavola-az asztalnál). Csak akkor ülnek le az olaszok kávézni, ha beszélgetni is akarnak valamiről.

Van, aki forrón szereti, ilyenkor Caffè Bollentét érdemes kérni. Az olaszoknál ugyanis a szokásaiknak megfelelően a kávét pont olyan melegen illik felszolgálni, hogy egyből le lehessen hajtani, anélkül, hogy az ember elégetné vele a torkát. A legtöbb esetben pedig így is kapjuk. Ha nem akarjuk hidegen inni, akkor érdemes túristaként is a szokásnak megfelelően elfogyasztani. Vagyis egy hajtásra és azonnal.

Kávé különlegességek tömkelege közül választhatunk. A nálunk is ismert klasszikus kávéváltozatok és rengeteg különböző izgalmas variáció is létezik az olaszoknál. Ilyen például a Caffè Corretto („feljavított kávé”), amibe kis brandy vagy grappa kerül, vagy a Caffè Freddo (jeges kávé). Az íz vagy egyéb variációk száma szinte végtelen náluk.

Az olasz pörkölésű Valentus kávéval minden reggel Olaszországban érezheted magad. Ha a kényelmes reggeli foteledben szeretnéd élvezni az utazás örömeit, ha egyszerűen szereted az olasz kultúrát és ízeket, ha fogyni szeretnél vagy csupán kíváncsi vagy, itt megrendelheted hozzá a kávédat.

https://www.slimroastretail.com/Feketekave

Ha kérdésed van, keress a Blacksue Kávé Varázs oldalon.

Legyen élményben részed a kávéval!